My Friend Pinto (2011)

 2012.05.20. 21:19

 

Ezt a filmet vártam talán legjobban tavaly. A trailere egyből megfogott és az UTV nagyon promozta nekem facebookon. Nem csalódtam egyáltalán, azt kaptam amit vártam, talán még kicsit többet is. A főszereplőt Pintot alakító színész (Prateik) még a kezdők között van, de ahogy látom nagy léptekkel tőr előre. Nem ez volt az első film, amit láttam tőle, de amit először láttam, – abban tűnt fel először – de nem igazán emlékszem rá. Utána pedig a Dhobi Ghat-ban a szívembe is zártam gyorsan-hamar.

A film tüneményes, vicces, megható, romantikus és add valami olyan pluszt az embernek, hogy a legrosszabb napjain is jó kedvre derül. Pinto karakterét ki szeretem volna kapni a filmből és megölelgetni. Ugyanis ő tipikusan az-az ember, aki amihez, ha hozzá nyúl tutira eltörik, elromlik, szétesik. De eközben van egy olyan bája az embernek, hogy nem tudunk rá haragudni. A film egy napról szól, főként egy estéről, amiben Pinto mindent elront, amit el lehet, de a végén rákell jönnünk nekünk is és a többi szereplőnek is, hogy egyedül, ő csinált mindent helyesen. A cselekmény több szálon fut, de a legvégén minden összeér, és akkor olyat robban, hogy én otthon nem bírtam egy helyben ülni, úgy pattogtam fel alá valami nevetés és a sikítás közötti hangot hallatva.

A zene olyan kedves akár a film. Mindenkinek ajánlom, aki szeretné egy kicsit elvarázsolni magát.

A filmet 10/9.5-re értékelem, nem tudom miért, de nem tudom megadni neki a 10-et.

Íme a trailer:

www.youtube.com/watch

és a legkedvencebb dalom:

www.youtube.com/watch

Zindagi Na Milegi Dobara (2011)

 2012.05.20. 19:29

Imádtam. Ha elég lenne csak ennyit mondani róla, megtenném. Viszont szeretném, ha ti is kedvet kapnátok hozzá. Először is, ahhoz képest, hogy EROS film, kifejezetten tetszet. Tetszet, mert majdnem az egész Spanyolországban játszódik, tetszet, mert a szereposztás kiválóra sikeredett, tetszet, mert a zene az egyszerűen nagyszerű.

A film egy eljegyzéssel kezdődik, aztán pedig a legénybúcsúval folytatódik.  Arjun, Kabir és Imran az általános iskola óta jó barátok, és megbeszélték, hogy, ha egyikük megházasodna, elmennek Spanyolországba még egyszer utoljára együtt. Mindenki választott egy sportot, amit egészen az utolsó pillanatig titokban tartanak, a többiek pedig bár mennyire is rettegnek ezektől, nem visszakozhatnak, végig kell csinálniuk. A film persze nem csak erről szól. Múltbeli dolgokért bocsátanak meg egymásnak a fiúk, megváltoztatják a jövőjüket, mikor a nyaralás alatt ráébrednek, hogy a jelenük nincs igazán összhangban azzal, amit szeretnének. Mindezt olyan humorral fűszerezve, hogy nem csak, hogy sírva nevetek, hanem én is megakarom csinálni azokat a vicces dolgokat, amiket ők, én is elszeretnék menni egy ilyen nyaralásra. Mindenkinek ajánlom.

A szereposztás zseniális. Hirithik Roshan Arjun szerepében tetszeleg, aki egy bróker. Abhoy Deol alakítja Kabirt, aki a Dev. D óta nagy kedvencem Kalki Koechlin szintúgy, ő játssza a mennyasszonyát Natashát. A zene, oh a zene! Kifejezetten el lett találva, majd ha megyek nyaralni valamerre kocsival tutira ez fog szólni. Továbbá a filmben több vers is elhangzik, amiért ezúton hatalmas köszönetet mondanék a felirat készítőjének!

A filmet 10/10-re értékelem.

Ime a trailer:

www.youtube.com/watch

Továbbá az egyik kedvenc számom:

www.youtube.com/

Címkék: na zindagi milegi dobara

Raavan (2010)

 2012.05.05. 20:46

Mikor először láttam a Raavan előzetesét csak annyit tudtam rá mondani, hogy ez az a film, amit nem akarok megnézni. Eltelt egy év és egyik reggel arra ébredtem, hogy beugrott a film előzetese (nem hazudok). Utánanéztem mi is lehetett ez, és úgy gondoltam, hogyha már így eszembe jutott megnézem. Mennyire jól tettem. A Raavan az egyik kedvenc Bollywoodi filmem. Majdnem bármikor meg tudom nézni, a zenéjét pedig a mai napi majdnem minden nap meghallgatom. Jó az utóbbin nem csodálkozom, mivel a zenét A.R. Rahmannak köszönhetjük.

A film első 2 és fél percében 8 embert gyorsan-hamar meg is ölnek. Ötöt felgyújtanak, kettőt megfujtanak, egyet pedig közlekedési baleset álcájával, hagynak elvérezni az úton. Na, itt én összecsaptam a kezemet, hogy ez a film már rossz nem lehet. A film egy Beera (Abhishek Bachchan) nevezetű bűnözőről szól, aki elrabolja még a film elején a rendőrfőnök feleségét, azzal a céllal, hogy megölje. Igen ám, de mikor sor kerülne erre, Ragini (Aishwarya Rai) leveti magát inkább a mélybe, minthogy hogy Beera keze vessen véget az életének. Persze túléli, és ezzel nem csak az életét kíméli meg a továbbiakban a férfi. Eközben a férj Dev (Vikram), aki már így is kicsit megszállottja az egésznek hadjáratott indít Beera ellen, a feleségéért. A nő közben kezdi megismerni Beerát és az indokait, s bár a férjébe vetett hitét nem lehet megcáfolni, mégis csak többet kezd el érezni fogva tartója iránt.

A film gyönyörű képi világa miatt erőteljesen ajánlom olyanoknak, akiket érdekelnek a háttérmunkák is nem csak maga a történet. A zenét MINDENKINEK ajánlom, mert zseniális, továbbá ez is azon filmek egyike, ahol a zenét még a film megnézése előtt már hallgattam. A rendezőnk Mani Ratnam, aki szívesen foglalkozik filmjeiben a terrorizmussal, van is egy erről szóló trilógiája (Roja; Bombay; Dil se..). Én ebből egy filmet láttam, de sajnos az nem igazán nyerte el a tetszésemet, bár ezért inkább SRK-t (Shahrukh Khan) hibáztatom, mint a rendezőt.

Érdekesé még, hogy a filmnek van egy Tamil változata is a Raavanan. Ami azért is vicces, mert egy időben készült, a rendező is ugyan az, a színészek közt van kisebb változás, illetve hogy nem hindi nyelven beszélnek. Elég sok időt töltöttem, a két film hasonlítgatásával és azt kell mondanom, hogy a másikat bár meg se csinálták volna. De ez természetesen csak az én véleményem. A film kötelező darab, tessék megnézni! 10/9-et adok, rá, mert a vége nem tetszet a romantikus kis lelkemnek.

Íme a Trailer:

https://www.youtube.com/watch?v=2EdydHgKrCM

Az egyik kedvenc számom pedig:

https://www.youtube.com/watch?v=RL6Y3uCQ7Ns

Delhi Belly (2011)

 2012.05.02. 15:14

263848_10150272790758278_82457488277_9000074_5716462_n.jpg

 A Delhi Belly kifejezést akkor szokták használni, amikor egy turistán (illetve régen az angol sereg tagjain) végig megy egy erős gyomorrontás köszönhetően, Delhi és India különböző baktériumainak. Ez az egész filmen végig kísér minket. No, nem azért, mert olyan rossz lenne a film. Én szerintem pár év múlva bizonyos dolgokban korát megelőző filmnek fogják tartani. (Illetve most jelent meg a Hate Story című film, amit szintén jelölnöm kéne erre a címre.)

A történet egy repülőtéren kezdődik, ahol egy idegeskedő férfi oda ad egy csomagot egy fiatal nőnek, aki látványosan nem érti, hogy valószínűleg valamilyen csempészárut kell továbbítania. Innentől, pedig a kis csomag útját követhetjük végig. Ez a film tipikusan olyan, hogy valami véletlenül megzavarja a szokásos és nem feltétlenül jó életedet, majd egyre rosszabb helyzetbe keveredsz, ahonnan hiába próbálsz kikerülni jól, egyre rosszabb dolgok történek veled. Ez persze a néző számára irtó vicces.

Nézzük csak az alaphelyzetet. Sonija veszi át a csomagot, amit gyorsan le is passzol a vőlegényének, Tashinak (Imran Khan) és annak, két lakótársának. Arup (Vir Das) egy grafikus, aki utálja a főnőkét, a szerelme pedig másik férfihoz megy hozzá. Nitin (Kunaal Roy Kapoor) egy helyszíni fotós, aki a főbérlőjüket kezdi megzsarolni, illetve ő az a „szerencsés”, aki elkapja a Delhi Bellyt.

Szóval a probléma ott kezdődik, amikor Nitinre rá jön a szapora és nem igazán lesz vége, a wc-re járásának, székletmintát kell vinnie az orvosához. Arup lesz a futár, és ő rossz csomagot add be az orvosnak, a maffiózónak, akinek pedig az eredeti kis csomagot kellet volna leadnia, egy adag kakit visz. Innentől pedig nincs megállás. A néző és egyben Tashiék is az események közepébe kerülnek, ahonnan tényleg elég nehéz lesz kikerülniük.

Onnan gondolom, hogy korszakalkotó filmet láttam, mivel elég nagy hangsúlyt fektetnek az orális szexre. Láttam már filmet, ahol volt rendes sex jelenet (Band Baaja Baarat), de az orális szex- szel említésszerűen emlékeim szerint csak egyszer találkoztam (Dev. D). Itt pedig beszélnek róla és csinálják is. Most lehet vannak páran, akik furán néznek és nem értik azt, hogy én ezt miért is gondolom korszakalkotónak. De ne feledjük, hogy ez India és Bollywood.

A zene egész jó, de hallottam már jobbat is. Viszont mivel ez egy UTV film nem igazán csalódtam benne, így adok rá egy 10/9-et.

 

Íme, a Trailer:

www.youtube.com/watch

Továbbá az egyetlen szám, ami igazán tetszet:

www.youtube.com/watch

Címkék: UTV Imran Khan

Guzzarish (2010)

 2012.05.01. 18:26

guzaarish-movie-image_1335888156.jpg_1024x768

A Guzzarish elég hamar a kedvenc filmjeim közzé került. Nem elég, hogy SLB (Sanjay Leela Bhansali) film, amiket kifejezetten imádok a gyönyörű képi világ miatt, Aishwarya Rai játszik benne amitől általában (nem mindig) a filmek már alapból nagyszerűek. A zene az egyszerűen tökéletes, ami még érdekessé teheti, hogy SLB nem csak rendezte a filmet, hanem most először a zenét is ő szerezte. Ez Hirithik Roshantól látott harmadik filmem, de amit ebben a filmben nyújtott színészileg, egyből felemeli a legjobbak közzé.

 

A történet nem a legvidámabb, de valahogy mégis. Ez most kicsit furán hangzik, de tényleg így van. Az egész filmen végig kísér minket, hogy vagy a boldogságtól, vagy éppen az ellenkezőjétől támad sírhatnékunk. Nekem néha mindkettőtől. A film fő témája az eutanázia. Hirithik egy híres bűvészt alakít, aki 12 éve egy baleset folytán lebénult. Se a lábát, se a kezét, nem tudja mozgatni, nyaktól lefelé lebénult. Az évek alatt írt könyvet, rádiós műsort vezet, az emberek szeretik, tisztelik, és reményt ad nekik. De ő szeretne meghalni. Mivel az öngyilkosságra nem képes ezért kérvényezi az eutanáziát, ami Indiában törvény által tiltva van. Megkezdődik a kampányolás érte, és megkezdődik Ethan életének darabokra szedése. Gyönyörű monológok vannak benne, még szebb képek, továbbá rengeteg fájdalom, és gyötrelem. Mert bárhogy nézzük a nyaktól lefelé való bénulás kiszolgáltatottá tesz és tehetetlené. Ezt talán az a jelenet mutatja be legjobban, mikor nem tudja megvédeni az ápolóját és egyben szerelmét Sofiát, a volt férje dühöngésétől. Csak nézi és tehetetlenül ordít a férfival, hogy hagyja abba.

 

Most mindenki döntse el maga, hogy egyet ért-e a kegyes halállal vagy nem. Én személy szerint egyet értek, de a film végére, annyira megkedveltem Eathan karakterét, hogy nem tudtam eldönteni, ha nekem kéne döntenem a sorsáról megadnám-e neki az engedélyt vagy sem. Nehéz kérdés.

 

Ime a kedvenc  számom a filmből:

https://www.youtube.com/watch?v=Y0Cb0QLFaaU&feature=related

Értékelés: 10/10

Címkék: India Bollywood Guzaarish Aishwarya Rai Hirithik Roshan

Tipikus első bejegyzés

 2012.05.01. 17:52

Az a „baj”, hogy sok filmet láttam már Indiából és túl sok az információ a fejemben, sajnos hiába kezdenék el ömlengeni ezen bármelyik barátomnak, a felét nem értik annak, amiről beszélek, úgyhogy gondoltam kiírom magamból, mert azért azt biztosan tudom, hogy van, akiket érdekel az Indiai filmkultúra. Szóval kedves látogató ezen a blogon Indiai film ismertetőket illetve kritika szerűségeket – mert nem mondanám magamat kritikusnak- olvashatsz.

Először is tisztázunk le egy hatalmas félreértést. Az Indiai filmek nem mind (SŐT!) Zs kategóriásak. Ez a blog azokkal a filmekkel kíván foglalkozni, amelyek igazán kiváló darabjai az Indiai filmgyártásnak, vagy éppen csak jók és szórakoztatóak. 

Tehát a blogon főként filmekről olvashatsz, de ezen kívül még szó lesz színészekről, zenéről, Indiáról és minden másról ami éppen eszembe jut és úgy érzem kapcsolódik a témához.

Jó szórakozást! J

Címkék: india bollywood

süti beállítások módosítása